Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kör-oszt

2009.12.18

 

Kép
KÖR - OSZT

Az Adventi koszorúban megjelenő "KÖR-OSZT" vagy kereszt szimbóluma ősi-ősi jelképe a teremtésnek. Így Kerecseny ünnep alkalmával erről elmélkedtünk egy kicsit. A teremtésről, a Teremtőről, és rólunk teremtményekről. Kik is vagyunk, mit is keresünk itt a Földön, mi is ez a mi fizikainak nevezett világunk.

Nos valamikor, valaki, egy lény, nevezzük most Istennek, annyira megtelt
szeretettel, hogy már csak úgy tudta növelni a magából áradó szeretetet,
hogy megosztotta másokkal. Ezért leválasztott magából kicsiny csöppeket, és ezeknek a csöppeknek önálló tudatot adott. Felruházta saját végtelenségével és határtalanságával, a szeretet képességével, de ugyanakkor szabad akarattal is, hogy valóban önálló, másik lények legyenek.

Mivel önállóak, ezért saját tapasztalatot kell gyűjteniük, saját életet, létet kell élniük. Mivel végtelen szabadsággal és teremtő erővel rendelkeznek, olyan tapasztalatot gyűjtenek, amilyet csak akarnak.
Alkothatnak maguknak saját világot, illetve világokat, olyan szabályokkal,
amilyeneket csak akarnak. Mindegyikben tapasztalatot gyűjtenek, mindegyikben megélik magukat, és mindegyik tapasztalat hozzásegíti őket saját boldogságuk minél teljesebb megértéséhez. Egyszer talán olyannyira boldogok lesznek, hogy megértik, hogy végül is sohasem szakadtak el attól a lénytől, aki megosztotta magát bennük, hogy igazából egyek, csak rajtuk keresztül élik meg saját magát, saját magukat. Hogy mindannyian egyek, és mégis különbözőek. Akkor már tudni fogják, hogy nincs is olyan, hogy bánat, vagy fájdalom, vagy szenvedés, mert mindez csak az egyik olyan általuk teremtett világ része, melynek ők ilyen törvényeket szabtak. Azért szabták ilyenre, mert meg akarták tapasztalni, milyen is az a fájdalom, a bánat és a szenvedés, és meg akarták tapasztalni azt is, milyen az öröm, a szeretet, a szerelem, a testi, lelki, szellemi harmónia megélése egy másik lénnyel a fizikai világban. Ha mind ebből bármikor ki lehetne lépni, mint ahogy talán ki is lehet, azzal a játékot rontanák el. Szándékosan lekorlátozták, leszakították önmaguk egy részét, akit belehelyeztek ebbe az általunk fizikainak nevezett világba, és azt most játszák, hogy nincs más. De ahogy egyre többször lépnek be ebbe a világba, egyre több életnek nevezett valamit élnek, úgy egyre több tapasztalatot szerezve rádöbbennek saját végtelenségükre, megismerik valódi szellemüket, azt a korlátlanságot, amit addig is ismertek, csak mivel határtalanok voltak nem volt mihez viszonyítaniuk. A korlátok segítettek abban, hogy a határtalanságot legyen mihez viszonyítani és ezzel megismerni saját határtalanságukat.

Ezekben a megalkotott világokban mindenki azt tehet, amit akar, a közösen megállapított játékszabályokon belül. Itt nem igazán tudunk ártani
egymásnak, hiszen legfeljebb a fizikai testet és a lelket tudjuk megbántani, de a lényeg, ami valójában a kiinduló pont volt, a valódi énünket, azt nem. Viszont a szellem tapasztalatot gyűjthet, gazdagodhat, és az egymást követő életek során egyre több és több lesz, ahogy rádöbben valódi énjére. Egyre inkább rájön, hogy ez a világ is alkalmas arra, hogy megélje önmagát, hogy szabad és boldog legyen. Alkalmas arra, hogy csodákat alkosson, csodákban éljen. Hogy végigmehet egy fejlődési úton, egyre jobban és jobban megismerve mások tükrében önmagát és a végén mindenki rá fog döbbenni arra, hogy mindig is végtelenül boldog volt, és mindig is végtelenül szeretett, csak nem tudott róla. Ebben a tapasztalásban, ennek a végtelen szeretetnek a felismerésében segített nekünk az szellem is, akit mi csak úgy nevezünk:
Jézus. Ő beszélt arról a boldogságról, amelyhez nincs szükség okokra, hiszen az emberi lény alapvető tulajdonsága, és Ő szólított fel arra, hogy
szeressük egymást, hiszen a szeretet az egyetlen lényeges dolog, amit meg kell tanulnunk, hogy valódi célunkat megérthessük. Ha úgy tetszik, a
szeretet segít ki a sors kerekéből, a karmikus körforgásból. Csak a szeretet, ami megmutatja, hogy akkor léphetünk túl a karmán, ha rájövünk,
hogy valójában nincs is karma, csak végtelen boldogság és szeretet. Ha
rájövünk, hogy nemcsak hogy Isten nem ítél meg, de még önmagunk elítélésének sincs értelme, mert mire erre rájövünk, azt is megértjük, hogy igazából ártani sem tudunk senkinek, de ekkorra már eszünkbe sem jut, hiszen annyira eggyé válunk a szeretettel, hogy magunk leszünk azzá, semmi mássá, CSAK SZERETETTÉ! De amíg ez meg nem történik, addig gyakorolnunk kell.
Gyakorolnunk a szeretetet, a jó akarását, a jó cselekvését, és bizony sokszor a szeretet elfogadását is. Mindkettőre nagyszerű alkalom kínálkozik ezen az ünnepen, amikor Jézus születését ünnepeljük, ha valóban a tartalmát igyekszünk megélni és a külsőségei csak annyiban válnak fontossá, amennyiben hozzásegítenek a tartalom teljes átérzéséhez.

És amennyiben mindezt megértjük, arra is képessé válhatunk, hogy itt a földi életben is szeressünk. Mert a fizikai világnak azért megvannak a maga szabályai. Elméletben nagyon könnyű mondani, hogy mindenkit szeretni kell. De más a szeretet és más a cselekvés. Hogyan szeressük ellenségeinket, azokat, akik bántanak, azokat, akik rosszat akarnak. Igen, szeretni őket is lehet, de nem kell elfogadni mindent, amit tőlük kapunk.  Jézus szeretetet tanított, és nem megalázkodást és meghunyázkodást.
Bárányoknak nevezte tanítványait és nem birkáknak!
Az erőt tanította, melyet az Ő korában úgy fogalmazhatott, hogy  Isten tudásának bizonyosságából ered, az értelmet, mely felismerteti mindenkivel ki az, aki az ő testvére és ki az, aki nem. „Vajon tövisről szednek-é szőlőt?”

Amíg valaki tövisekkel válaszol a jóra, addig lehet és kell is szeretni, de tudni kell a töviseket elkerülni. Butaság lenne ezért összeszurkáltatni magunk, ha el is lehet kerülni a tövises bokrot. Ha pedig utunk csak a tövis mezőn át vezethet, akkor használjuk értelmünket, leleményességünket, erőnket és bölcsességünket, hogy testi, lelki, szellemi sérülés nélkül jussunk át rajta. Mert „Amit az igazak akarnak, az úgy lesz!”

Talán arról is érdemes néhány percig elgondolkodni, kik is vagyunk mi, mint teremtők. Arról, hogy az a tudat, aki teljességének egy részét ebbe a tér-idő pillanatba sűrítette, és megteremtette jelenlegi életünket, jelenlegi tudatunkat, az épp úgy, mint az a Teremtő, aki jelenlegi fizikai világunkat megteremtette, nos, Ő is saját magát megosztva adott egy önálló életet, és felhatalmazott a szabad akarattal. Ő is úgy akarta önmagát újabb csodában megélni, hogy bennünk gyönyörködik. Megadta nekünk azt a lehetőséget, hogy szabadon megélhetjük saját magunkat, olyanok lehetünk, amilyenek lenni akarunk, amilyennek boldognak érezzük magunkat. Nem kell megfelelnünk senkinek, még saját "fennsőbb" énünknek se. Épp ez adja a legteljesebb szabadságot a boldogságra. Ez adja meg azt a lehetőséget nekünk, hogy felismerjük, hogy a saját boldogságunkat épp akkor érhetjük el, ha megszüljük saját magunkban a jóságot, az elfogadást, a szeretetet. Amig mások rovására akarunk boldogok lenni, addig a mi  boldogságunk másoktól függ. Ha viszont önmagunk megosztásában, a bennünk megszülető szeretetben, majd annak megosztásában és a mi szeretetünk másokban való megfoganásában és visszatükröződésében találjuk meg a boldogságot, az csak tőlünk függ, az valóban a miénk lehet, azt nem lehet elvenni tőlünk.


Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek Békés Boldog Kerecseny Ünnepet!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.